Dr. Perczel-Forintos Dóra

Az Anyakulcs című kis könyv Süveges Gergő és felesége, Rudan Margit bátor próbálkozása arra, hogy segítséget nyújtsanak tapasztalataikkal anya és felnövekvő gyermeke igényeinek jobb megértéséhez és zökkenőmentesebb elengedéséhez. A könyv alcíme talán az lehetne, hogyan értsük meg jobban gyermekünk igényeit kisgyermekkortól kezdve kamaszkoron át a fiatal felnőttkorig.

Anyának lenni nagyszerű feladat, sokrétű lehetőség és sokrétű kötelesség. A kis könyv az anya–gyerek kapcsolaton belül most az anya szemszögéből közelíti meg az elengedést. Elengedés csak a kötődés és biztonság hátteréről értelmezhető, hiszen akkor jelent nehézséget elengedni egy gyermeket, amikor az anya félti, szeretné biztonságban tudni és épp ezért aggódik érte. Persze féltés és féltés között óriási különbség van: más az, amikor bízik a gyerekben, bátorítja, büszke rá, de azért tudatában van esetleges tapasztalatlanságának és naivitásának, és ezért félti őt. És más az a féltés, amelyik béklyókat rak a gyermekre/fiatalra félelemből, mert mindenben csak a veszélyt látja és emiatt visszatartja, korlátozza. A szerző házaspár árnyaltan vázolja fel az elengedés három fontos tényezőjét, amit úgy fogalmaznak meg, mint az önállóság kulcsa, a szabadság kulcsa és a felelősség kulcsa. Számos tanulságos és elgondolkoztató példán keresztül világítják meg azt a kommunikációt, amikor egy anya nem tudja elengedni a gyermekét és akarva – akaratlanul, tudatosan vagy öntudatlanul visszatartja a fejlődésben, mert nem veszi észre a gyermek/fiatal igényeit, saját tapasztalatait erőlteti rá vagy helyette dönt. Az Anyakulcs nagy érdeme, hogy önreflexióra és ezáltal önismeretre hív, annak tudatosítására, milyen érzelmek, milyen gondolatok, és elvárások is húzódhatnak meg az anyai viselkedés és kommunikáció hátterében. A szerzők a „kulcsokhoz” magatartásmódokat párosítanak, valójában ezek az igazi kulcsok az önállóság, szabadság és felelősség megvalósításához a gyermeknevelésben. Az önállóság kulcsának hívószava: felismerem, a szabadság kulcsának hívószava: bátorítom, a felelősség kulcsának hívószava: rábízom.

A kis könyvben felvetett témák nagyon jó beszélgetések kiindulópontjai lehetnek arról, hogy az anya milyen nagy hatással van gyermeke önállósodására, felelősségteljes emberré válására. Azonban tudatosítanunk kell azt is, hogy kapcsolatokban élünk, viselkedésünk kapcsolatokban formálódik és ez alól az anyai magatartás sem kivétel. Anya és gyermeke kapcsolata a születéstől kezdve kölcsönös, kölcsönösen hatnak egymásra és mindketten a család nagyobb rendszerében formálódnak, amelynek szereplője az apa és jó esetben a testvérek is. Az elengedés nehéz, néha fájdalmas, de megkerülhetetlen témájáról gondolkozva fontos, hogy a szülők felismerjék ezeket a kölcsönhatásokat, hiszen nem véletlen, hogy a gyermek-, vagy serdülőkori nehézségek esetén a választ mindig a családi rendszer megértése adja. Minden család életében elérkezik az elengedés ideje. Rudan Margit és Süveges Gergő ötletesen, képszerűen mutatják be a gyermeki/kamaszkori igények felismerésének, bátorításának lehetőségeit és nagyszerű támpontokkal szolgálnak ahhoz, hogy az anya valóban képes legyen gyermekére rábízni saját életének felelősségét. Az Anyakulcs erre az izgalmas, de nagyon érzékeny időszakra készít fel.

További ajánlók

Alapelvek minden anyának, minden élethelyzetben

Anyakulcs - a könyv

Hogyan támogassuk lépésről lépésre a gyermekünket?

Anyakulcs - minden anyának

Gyakran feltett kérdések

Az egyetlen olyan magyar nyelvű komplex eszközrendszer – könyv, online segítség és találkozási lehetőség –, amely világos alapelvekkel, kiforrott struktúrával és nagy empátiával segít bármely élethelyzetben lévő anyának, hogy egészségesebben és örömmel tudja elengedni a gyermekét.

Az Anyakulcs alapítója Margit és Gergő, és nagyon boldogok vagyunk, hogy a csapat tagja Orsi is, aki nemcsak kiváló szakember, hanem elkötelezett édesanya is.
Mindannyian benne vagyunk  a gyermekeink elengedésének kellős közepében.

Csak anyák vagyunk együtt. Legfeljebb 12 résztvevővel találkozunk, beszélgetünk, megosztjuk egymással a tapasztalatainkat.

Közben megismerjük az anyakulcsokat és rácsodálkozunk, hogy mennyi minden működik anyai életünkben, amiért hálásak lehetünk.

Nagy erőforrást jelent és támogatást ad a nap minden résztvevőnek ahhoz, hogy a gyermekét egyre jobban tudja segíteni, és egyre több örömöt fedezzen fel kettejük viszonyában és a saját életében is.

Elsősorban azért, mert a regisztráció nyomán létrejövő profilban később is megtalálhatjuk a kitöltött Anyakulcs-tesztjeinket, illetve elérhetjük azokat a teszteket is, amelyeket a gyermekünk vagy a társunk töltött ki rólunk. A teszteket érdemes időről időre újra kitölteni, így nyomon követhetjük a változást, és új célokat tűzhetünk magunk elé.
Aztán azért is, mert az Anyakulcs-hírlevél címzettjei mindenki másnál hamarabb értesülhetnek a kiscsoportos Anyakulcs-napok indulásáról, és kedvezménnyel biztosíthatják a helyüket.
No meg azért is, mert a regisztráltak egy formálódó és bővülő közösségnek lehetnek tagjai, akik később további értékes, anyaságukat támogató tartalmakhoz férhetnek hozzá.

Fogantatástól mindhalálig. Sőt: nagymamáknak is ajánlott.
Az Anyakulcs a korlátozottan használható modellek helyett az általános alapelvekkel ismertet meg. Éppen ezért bármilyen korú gyermek esetében megtalálhatja az anya az elengedés éppen megfelelő formáját. Hiszen az elengedés nem egy pillanat az életünkben, hanem anyai életünk folyamatos kalandja.
Az Anyakulcs-tesztek ötéves kortól adják a legmegbízhatóbb eredményt.

De még mennyire! Az Anyakulcs bármely élethelyzetben használható támpontokat ad ahhoz, hogy tudatosabban álljunk hozzá a távolodás folyamatához.
Akkor is, ha legszívesebben örökké magaunkhoz szorítanánk a gyermekünket.
És akkor is, ha azt vesszük észre rajta, hogy már nem igényli ezt a szorítást.

Biztosak vagyunk abban, hogy lehetséges: a rossz mintákat el tudjuk hagyni, és fel tudunk építeni új mintázatokat.
Lehet azon vitatkozni, hogy a személyiségünk hány százalékát hozzuk a génjeinkben, mennyit épülünk a családunkból és mennyi a saját hozzáadott értékünk. Amíg a tudósok ezt eldöntik, nézzünk inkább előre: igyekezzünk kihozni magunkból, amit csak lehet – a gyermekünk érdekében.
Fontos feltérképeznünk, mit hozunk otthonról – erre fejlesztettük ki az Anyakulcs Örökségtesztet. Az eredmények tükrében érdemes anyaként elgondolkodnunk azon, hogy a hozott “csomagból” milyen örökséget szeretnénk továbbvinni a saját anyaságunkban, és milyen mintáktól akarunk megszabadulni.

Nem biztos, hogy jobban kell. Inkább okosabban.
Nekünk, anyáknak, az elengedés jelenti az egyik legnagyobb kihívást. De ha képesek vagyunk készülni rá, reflektálni a saját félelmeinkre, megtalálni a folyamatban az örömöt és meglátni, mi minden születik meg mindeközben, akkor nagy jót teszünk a gyermekünkkel – és saját magunkkal is.
Éppen ezeket a témákat segít átgondolni az Anyakulcs könyv, a tesztek és az Anyakulcs-nap is.

Mindannyiunkban vannak félelmek. Anyák vagyunk: az elengedéstől való félelem teljesen természetes. Éppen ezért az Anyakulcs cmű könyvben egy egész fejezetet szentelünk annak, hogy felismerjük, megnevezzük, és megszelídítsük ezeket a félelmeket. Nem csodát ígérünk: megszüntetni nem tudjuk őket. De kezelni igen, úgyhogy téged is hívunk: érdemes belevágni!

Abban, hogy az anyák egészégesebben viszonyuljanak az elengedéshez, nagyon is tudja őket támogatni a társuk, a gyermek édesapja.
Egyrészt azzal, hogy megismeri az anyakulcsokat, másrészt azzal, hogy kitölti a társaknak szóló Anyakulcs Családi tesztet.
Ezek nyomán pedig végiggondolja, hogyan tud a társa mellett állni és az elengedést is közös feladatnak tekinteni
.